7. Nevelem, vagy nevetem?

Négy saját gyerekkel és pár osztálynyi csemetével a hátam mögött egy éjjel jöttem haza a sztrádán. A hátsó ülésen Artúr terpeszkedett. Szeged nem a szomszédban van, Fehérvárhoz képest. Az autópálya szinte üres volt, így ráértem vezetés közben a gondolataimmal is foglalkozni.

Egy kliensemen járt az agyam. Biztosan neked is volt már Heuréka pillanatod, mert nekem ezen a nyugis hazaúton ugrott be, hogy milyen sokat is számít a nevelés, és hogy mennyire nem tudjuk, mit is csinálunk nevelés címszó alatt. És hogy milyen sokat változott az emberi viselkedés az utóbbi pár évtizedben. Ma 6 generáció próbálja elviselni egymást a földön.

A viselkedés, a családmodell generációnként változik- ha csak keveset is. A változás van, amikor lassú, van, hogy szinte felfoghatatlanul gyors. A nevelés pedig erősen befolyásolja a modellek átadását. A nevelés, bár folyamat, valójában egy adott pillanatra adott reakció is. Mint ilyen pedig nem csak azonnali válaszokat generál, hanem akár 5, 10, vagy 20 évvel később tapasztaljuk meg a hatásait.

Szeretjük hinni, hogy tudunk gyereket nevelni. Érdekes módon még soha nem beszéltem egyetlen olyan szülővel sem, aki beismerte volna, elcseszte a gyereke nevelését. Miközben ha körülnézünk, bőven van ebből a kategóriából. Persze mindenki csak úgy tud nevelni, ahogyan megtanították neki. Ez a fajta tanítás pedig nem tudományos alapokon megy, mintha egyáltalán nem lenne fontos része az életünknek. Miközben nyolc évig tanítják a matekot, az írás-olvasást, majd négy évig ugyanezt magasabb szintre emelve, a legfontosabb emberi feladatot a nevelést , semmilyen szinten nem oktatják. 20 évesen alig tudsz többet róla, mint 6 évesen, mindössze annyi változik, hogy a folyamat másik végére kerülsz.

Hogy hogyan sikerült a folyamat átadása, azt akkor tapasztalod meg, amikor a gyerek maga is nevelővé, szülővé válik. Pár napja bementem a Tescoba némi vacsoráért a tesómmal. Miközben a kenyerek között válogattunk egy fiatal párra lettem figyelmes. Jó ha voltak 30 évesek. A gyerekük -olyan 2,5, 3 év körüli kissrác, már cigánykerekezett a babakocsiban, miközben a két fiatal elmélyülten nyomkodta a telefonját. Percekig figyeltem őket. A csajnak fel sem tűnt, hogy a gyerek már idegroncs a várakozástól. Egymáshoz sem szóltak, csak chateltek elmerülve. Ma ezt hívják nevelésnek.

Amikor autót akarsz vezetni, akkor egymillió dolgot meg kell tanulj, vizsgázol belőle nem is egyszer, és bármilyen apróbb vagy nagyobb szabálysértésért megbüntet a rendőr. A gyerekvállaláshoz azonban nem kell vizsgáznod, nem kérik számon tőled, ha hibázol, és ha az egész folyamat alatt nem ölöd meg a gyereked, senki nem szól bele, hogy figyel hülyegyerek, ne tedd már tönkre azt a szerencsétlen kis kölköt, akinek az a büntetése, hogy ti vagytok az anyja meg az apja. A világ legfelelősségteljesebb és legfontosabb hivatását ma képzettség és vizsga nélkül bárki űzheti.

Mielőtt mélyebben belemennénk a témába, fektessünk le néhány axiómát, alapszabályt, amit mindannyian elfogadunk:

• Az első legyen egy megállapítás, miszerint a nevelés korkép és kórkép. Korkép, vagyis tükrözi az adott időszak elvárásait és a megfelelni akarás mértékét, a generációk felfogását a családról és az életről, és kórkép, abban az értelemben, hogy megmutatja, hol rontottuk el a feladatot.
• A másodikat mindenki ismeri, alkalmazza, de szerintem még soha nem gondolta át közösségi szinten, ez pedig a tükrözés, mint szellemi törvény. Vagyis minden egyes generáció megmutatja az előzőnek, hogy milyen is ő valójában. Mivel nem tud megbirkózni illetve mi az, amivel szemben tagadásban van. Itt megjelennek az előző generáció elhárító mechanizmusai is, mint a kórkép tünete.
• És végül rajzoljuk meg fő vonalakban, milyen módon is zajlik a nevelés:

Hogyan változott meg a szülői minta? Milyen szokásokat adunk át, és hogyan neveljük beléjük ugyanazt a félelmet, mint amit mi kaptunk? Hogyan nevelik a szülők a gyereket a későbbi betegségeikre? Vagy a gyerek többet nevel a szülőkön? :) Miért olyan a gyerekünk, amilyen? Mit tanít nekünk szülőknek? Ma az összes kérdésre nem fogok tudni válaszolni, de adok egy átfogó, holisztikus képet arról, milyen folyamatok is zajlanak, hogyan hatnak a generációk egymásra, miben nyilvánul meg a tükrözés jelensége és remélem marad még idő egyetlen jelenség magyarázatára, a hiperaktívnak nevezett gyerekek megjelenésére és hogy ők miként illeszkednek ebbe a folyamatba.

Nézzünk körül a generációk táján.

És kezdődik minden elölről, ahogy az ábécé is mutatja: 2010 után érkeznek az Alfa generáció gyermekei.

Mint minden kategorizálás, ez sem igaz minden egyes csoporttagra. A születési idő sem okvetlenül tesz csoporttaggá, arról nem is beszélve, hogy a különböző pszichológiai- szociológiai nézetek a csoportok határait is másként adják meg.

Veteránok

A legfiatalabb tagjai is 72 évesek.

Gondolkodásuk már merev. Szabályokhoz szoktak.A veterán vagy építő korosztály tagjainak többsége nem érti a mai világot. Mint minden rendes ember, ők is szülői és társadalmi minta alapján nevelkedtek, de ilyen mintát, mint a mai, sehol sem láttak. Életüket nagy részben a szocializmus és a világháborúk okozta családi traumák határozták meg. Számukra evidens volt a nyugdíjas állás fogalma: nem volt ritkaság, ha valaki az iskolái után elkezdett valahol dolgozni és onnan is ment nyugdíjba. Nem volt divat kritizálni a vállalat vezetőségét. Örültek, ha volt munkahely, lehetett pénzt keresni és elfelejteni a korábbi évek szörnyűségeit. Ez a generáció nem vágyott másra, mint a nyugalomra, békére, családi harmóniára. Ahogy a korábbi évtizedekben, számukra is a mikrocsalád a központi közösségi forrás. A mai kor nagyszülei nem is értik, hogy a gyerekeik-unokáik- dédunokáik hova rohannak egész nap, miért váltogatják a munkahelyeiket évről évre, miért nem lehet leülni a vasárnapi ebédhez beszélgetni valami kütyü nélkül. Bizonyára nem jó irányba megy ez a világ - gondolhatják. A rendszerváltás majdnem sokként érte őket: az öröm és a várakozás mellett az addigi nyugalom egy csapásra megszűnt. 

Mi az, amit értékként nagyon is érdemes megtartani ebből a generációból, persze a tapasztalatain kívül? Ma egyre több fiatalnak gond a kommunikáció. Leginkább beszélgetni nem tudnak, nem képesek egymást figyelmesen hallgatni, ami a kapcsolataikban igen sok gondot okoz. Érdemes hát nagyapáink kérését megfontolni: ha együtt vagyunk, figyeljünk egymásra, és hagyjuk az előszobában a mobilokat. Az a pillanat, amit ott, együtt töltünk, megélünk, elmúlik. Minden, ami a netes valótlan világban zajlik, megvár. A legtöbb "hír", ami "olyan fontos", semmitmondó és lényegtelen. Nem hiszed? Kérlek idézd fel, milyen híreket olvastál a neten egy héttel ez előtt, ami valós befolyással bírt az életedre? 

......

A családi körben, barátok közt töltött időkre fogsz emlékezni sokáig, míg a netes hírecskékből szinte semmi nem marad. Ezek a beszélgetések segítik a kapcsolataidban a kommunikációdat, megértőbbé tesznek másokkal és növelik az egység, a család összetartó erejét. A legidősebb generáció mellett kicsit mi magunk is lelassulunk ebben a feleslegesen rohanó világban. Ne feledd, amikor rohasz, az idő is gyorsabban múlik, miközben a valóban lényeges dolgok mellett úgy szaladsz el, hogy nem is veszed észre őket. Ilyenkor azonban ott marad a hiány érzése. Minél több hiány keletkezik benned, profán módon annál jobban rohansz, amivel még több hiányt generálsz.

Olyan fogalmak, mint a marketing, az információs technológia, internet, többpártrendszer, demokrácia, liberalizmus, felkészületlenül érték őket. A jelenlegi X-Y generációs világ látszólag nem is tud velük mit kezdeni: a magyar marketing szakma mintha elengedte volna őket, a média majdnem csak a brazil szappanoperák szintjén foglalkozik velük, a nyugdíjemeléseken vagy egészségügyi statisztikákon kívül ritkán kerülnek képbe. Ez a generáció, ha valami stressz érte, várnia kellett, amíg ezt meg tudta osztani valakivel - amíg hazaért, jobb esetben talált egy telefont, vagy le tudta írni levélben. A frusztrációját órákig, napokig vitte magával, amíg feldolgozhatta.
Ez ma másképp van.

Baby boom

A "baby boomerek" a háború utáni nagy remények szülöttei, akik felcseperedvén elutasították a szülők merev erkölcsi felfogását, új kultúrát teremtettek maguknak (mára a 60-as évek "ellenkultúrája" a 20. század egyik legfontosabb szellemi örökségévé vált), békére és nagyobb szabadságra vágytak, a hagyományos amerikai bezárkózással szemben kinyíltak a világra, toleránsabbak, kíváncsibbak lettek elődeiknél.

Ez sokkal több volt, mint a szokásos "generációs" szakadék, mert a "baby boomerek" a társadalmi konvenciók és meggyökeresedett értékek egész sorát vetették el, gyakran radikális módon, akár a nagy egyetemi diákmozgalmak

(Berkeley, Columbia), akár a hippi-kommunák keretein belül. Önálló véleményük volt, helyet követeltek maguknak a közéletben, a politikai aktivizmus életformává vált. Ez szülte a vietnami háború ellen később világméretűvé nőtt tiltakozást, de nem érhetett volna el sikert e szellemi közeg nélkül az afro-amerikai polgárjogi harc és a feminizmus sem. E nemzedék mondhatta magáénak a szexuális felszabadítás dicsőségét, és ők voltak a legbátrabb kísérleti alanyai a marihuánával, LSD-vel való "tudattágításoknak", amelyek szorosan összefonódtak a képzőművészet, a film, az irodalom és mindenekelőtt a zene új irányzataival. Ők gyűltek össze a nagy "szeretetnyarakon", Monterey-ben, Woodstockban és a többi felejthetetlen nagy rock-fesztiválon, amelyeknek hagyományai máig élnek.

A "virággyerekek", akiknek szentföldje San Francisco volt, persze naivak voltak a maguk "szeretet-kultuszával", de legalább megpróbálták... A háború- és atomellenességükből születtek meg viszont a napjainkban egyre fontosabb szerepet játszó "zöld" mozgalmak.

A magyar "baby boomerek" a KSH 2011-es adatai szerint az 1947 és 1966 születettek 1 269 877-en voltak.

A magyar "nagy generáció" első hulláma gyerekként kapta telibe 1956-ot, majd ők is a 60-as években tetőztek, mint "ifjúsági probléma". Nekik nem volt lehetőségük olyan "forradalmat" csinálni, mint amerikai kortársaiknak, de azért nekik is megvolt a maguk "ellenkulturális" lázadása, a "beat", majd a rock-zenével, amely különböző "ellenállási" szinteket ért el a "bevett" Illés-Omega-Metró triótól kezdve a Kexen, Syriuson, Cseh Tamáson át a Beatricéig, Hobóig és az URH-ig.

Az ő mondanivalójuk el is jutott többé-kevésbé széles közönséghez, szemben a szintén nemzedéktárs, csaknem két évtizeden át szűk körű politikai ellenzékével. Haraszti Miklós, Demszky Gábor, Kis János, ifj. Rajk László és a Beszélő-kör többi tagjai az illegálisan terjesztett "szamizdat" kiadványokkal teremtették meg a "második nyilvánosságot", a hatalom olyan tabutémáiról, mint 56, az egypártrendszer, a szovjet megszállás, vagy éppen a szólásszabadság. Aztán a rendszerváltás több szempontból is polarizálta ezt a nemzedéket.

Voltak sokan, akik nem tudtak "felgyorsulni" az eseményekkel, mások viszont tudtak "jókor lenni jó helyen" és érvényesülni a politikában, a gazdaságban, néha mindkettőben. Voltak sokan, akiknek a lábuk alól kicsúszott a talaj, mert a régi ideálok elvesztek, az újakban pedig hamarosan csalódniuk kellett, mások viszont alkalmazkodtak, akár többszöri "megvilágosodással". A "nagy generáció" nosztalgiája, amely már a 80-as években elkezdődött, mindmáig tart, miközben társadalomtudósok és közgazdászok mintegy rémképet tartják elénk a korosztály folyamatban lévő nyugdíjba vonulását.

Ha a "baby boomerek" szerencsés csillagzat alatt születtek, akkor az őket követő "X Generáció" (1965-1980) annál kevésbé. Őket a szociológusok "határozatlan, elidegenedett" nemzedéknek tekintik, akik túl későn születtek ahhoz, hogy a lázadó időkben tevékenyen részt vegyenek, viszont túl korán ahhoz, hogy ők legyenek a digitális forradalom motorjai. Ez a szerep, miután gyakorlatilag beleszülettek, az Y nemzedéknek (1980-1995) jutott.

A nagy úttörők mára nyugdíjas korba kerültek. Sokan közülük már változást sem akarnak, belefásultak abba, hogy a szép reményekből semmi sem maradt. Érdemes a fiatalkori lelkesedésüket megtanulnunk, és azt a szenvedélyes tudásvágyat megtapasztalnunk és megtartanunk, ami ezt a nemzedéket jellemezte. Különösen izgalmas a békevágyuk, ami sok mai mozgalmat megihletett, de még mindig nem valósulhatott meg, mert egyetlen dolog lemardt belőle. Nincsen béke, amíg magában az egyénben nincsen béke. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a személyiség fejlesztésén át a tudat felelmelése.

Gondold végig, te miben, miért, kivel harcolsz? Mi a békétlenségeid oka? Kire is haragszol valójában ilyenkor? Milyen gyermekkori vagy korábbi emlék az, ami erre az ellenállásra késztet? 

Az X-esek

A hírnöknemzedék.

Az öntudatos, lázadó X generáció próbált nem kérni a felmenők feszültségéből. Látták a munka és a pénz miatt széteső családokat és a sikert csak ritkán elérő bizonytalan szülőket, így a mintával szembe vették az irányt. A szocializmus árnyoldalait. Érezték, hogy a siker kulcsa a tudás, a kapcsolatok, a gyors reagálás. A nyelvtudás, a gyakorlati hozzáállás és a rugalmasabb munkaterhelés kellett a karrierhez, az elismeréshez. De ez a váltás nem ment olyan gyorsan, mert a szamárlétra idővel "bedugult". A munkahelyi kultúra és így az élet szerves része lett pont az a szorongás, ami elől az X generáció menekült, ennek megfelelően tele vannak kétségekkel és bizonyítási vággyal. Így a network, a befolyásos és fontos barátok száma drasztikusan növekedett, ami átvette a családi mikroközösség helyét. Gyakran a hétvége is a munkaidő része lett. A korábbi kulcsos gyerekek rugalmassága hívta életre az információs társadalom kereteit. Semmi sem biztos, de legfőképpen az állás nem, miközben azt érzik, hogy ők folyamatosan teljesítenek. Mindezt csak tetézi a szülők állandó aggódó kérdései a munkahelyről, a családról, a gyerekről. Ha van, azért, ha nincs, azért. Az X generáció szüleinek korában még nem voltak karrieristák vagy sikeres üzletasszony anyukák, így mintájuk sincs erre a működésre. De az X generáció volt az is, aki a mai számítógépes fejlődést megalapozta. A minták hiányának hatására és a fejlődés hatására az X-esek elkezdtek  másik irányban nyitni. Önmagukkal kezdtek el foglalkozni, az élet értelmével, saját maguk megtalálásával. Befelé fordultak. És ez is jelentős mértékben gyorsította a következő generációk változását.

A valóban élhető minták hiánya ennél a generációnál csúcsosodott ki. És mint minden probléma magával hozta a megoldást is. Ez a megoldás pedig a személyiségfejlesztés mellett a széleskörű ismeretek begyűjtése. Ebben a generációban jelent meg először az ember, mint polihisztor képe, amit sajnos mesterségesen elfojtottak a XXI. század elején. Mert ez a változás teljesen felborította volna az addigi, meggyökeresedett társadalmi berendezkedést. Így amiért létrejött, nem tudott kiteljesedni a hatalmukat féltő, merev réteg miatta.

Gondolkodj el azon, hogy egy valóban széleskörű ismeretekkel rendelkező ember mennyivel nehezebben rávehető felesleges pénzköltésre, mennyire kevésbé befolyásolható vásárló és mennyivel tudatosabb döntéshozó egy választáskor, mint a mai jól terelhető, alacsony tudással rendelkező és szűk ismereti körben mozgó embertömeg.

Y

Társadalmi beilleszkedésük elemzése alapján alakították ki a "Pán Péter szindróma" fogalmat, mely arra utal, hogy egy részük aktív munkavállalóként késleltetetten jelenik meg a munkapiacon. 25-30 éves felnőttek még a szülői otthonban élnek, igénybe veszik a szülői ház komfortját (főznek, mosnak rájuk, nincs rezsi terhük, zsebpénzt kapnak stb.), maguk eközben nem önálló felnőtt egzisztenciájuk megteremtésén dolgoznak. A jelenség gyakran további tanulás, egy újabb diploma megszerzésének társadalmilag is preferált formájában nyilvánul meg.

Az Y generáció már egy fogyasztói társadalomba született bele, szüleik vagy baby boomerek, vagy az idősebb X generáció tagjai, akik nehezen, kemény munka árán küzdötték fel magukat oda, ahol tartanak. A fiatalok azt látják, hogy mindezért nagy árat fizettek a szüleik, tönkrementek egészségileg, kiszolgáltatottá váltak a munkaerőpiacon. - Ők már nem hajlandóak erre, nem akarnak "robotolni", magától értetődik számukra, hogy karriert érnek el, jól keresnek. Hiába könnyíti meg azonban a technika az életüket, az Y nemzedék olyan világban vált felnőtté, ahol örökké sietnie, önmagát megvalósítania kell, karriert kell építenie.

A Y-okat gyakran írják le hidegeknek, önzőknek, akik belemerülnek a virtuális világba és nem törődnek az őket körülvevő társadalommal. Persze ez is csak egy általánosítás.

Az Y generációs probléma tipikus helytelenül értelmezett tükrözés. A legtöbbjük csak azt látja, mit nem akar, de nem hajlandó a valódi változásba komoly munkát fektetni. Egyszerűbb elmenekülni, mint ott maradni és felvenni a kesztyűt és megjavítani a dolgokat. Ez tipikus fogyasztói attitűd, ami lehet jó egy adott cégnek, de káros az egyén, a társadalom és a Föd egészsége szempontjából. Az alapok egy reklámszlogenig vezethetők vissza: Neked ez jár! Ami jár, azért ugye nem kell megdolgozni...

Z

Persze, hogy mi lesz tíz-húsz év múlva, azt nem tudjuk megmondani. Ha a Z generációt ugyanúgy oktatjuk, ahogyan eddig tettük, az nagy veszélyt rejt magában. A tantárgyak, tananyagok, tankönyvek, pedagógiai módszerek, az oktatás formái, stb. mind nem az új igényekre vannak szabva. Már az Y generációnál is megfigyelhető, hogy a hagyományos, poroszos formákat elutasítják, igénylik az interaktivitást, a sokszínűséget, a technikai eszközök használatát, az idejüket maguk szeretnék beosztani.

Mindez jelentkezik a munkahelyi képzések, tréningek esetében is. Sajnos a jelenlegi magyar alsófokú oktatási rendszer semmilyen jelét nem adja annak, hogy megértette a kor kihívásait. Pedig a Z generáció tagjai jelentős részben már iskolások, sőt megjelentek a munkaerőpiacon. Óriási ellentét van a mindennapi élethez szükséges készségek és tudásanyag, valamint a jelenleg oktatott - főleg a biflázásra és az írásbeliségre épített - tananyag között. Nem véletlenül tanulnak sokan küszködve, nehezen, a szorgalmasan magolók pedig nem véletlenül döbbennek rá 23-25 évesen a munkahelyekre belépve, hogy felesleges dolgokat tanultak.

( Ezzel én vitatkoznék, mert a polihisztor felépítéséhez sok, látszólag felesleges tudás szükségeltetik, azonban egy idő után - megfelelő mennyiségű tudással a fejében- rájön az ember gyereke, hogy nem volt felelsleges megtanulnia. Ajánlom figyelmedbe Einstein elméletét a téridőről és a mai divatos rohanós életmód közti összefüggésekt és annak negatív hatásai, és rögtön felmerül a kérdés, hogy akkor miért is kényszerítenek bennünket ilyen őrült rohanásra? ) Ugyanakkor mindez nagy lehetőségeket is rejt magában. A karrier tanácsadó szerint a változást az oktatási szemléletben a fiatal, az Y, esetleg az X generáció szakemberei fogják meghozni, de nagyon kellene igyekezni, mert a szakadék egyre nő.

A Z generáció alajában egy rendkívül tudáséhes generáció. Jelenlegi iskoláztatásunk ezt a tudásszomjat megöli. Hogy miért, azt az előző generációnál kifejtettem, vagy legalább is felvetettem rá egy kérdést. Talán érdemes lenne megfontolni, hogy miért jött egy rendkívül értelmes és tudásszpmja generáció egy olyan után, aki elvetette az előző generáció munkamorálját és tudásalapú társadalmát és helyette mondjuk ki a pénzt tette meg uralkodónak. Vajon ez milyen személyiségjegyeket és embertípusokat fog eredményezni? Látható, ha megnézzük a mai magyar vezető "elitet", tisztelet a kivételnek. 

Mi jellemzi a Z generációt?

Egy ausztrál kutatás publikációja szerint a legújabb Z-nek - más források szerint R-nek (responsibility), vagy D-nek (digitális), illetve 9/11-nek - nevezett generáció tagjai nagymértékben különböznek az elmúlt négyszáz év generációitól, hiszen ők a világ első globális nemzedéke, a globális falu első gyermekei, akik ugyanazon a zenén, ételen, mozifilmen, és divatirányzaton nőnek föl. Ez a nemzedék a legkisebb létszámú, a legoktatottabb, a legkisebb családba született, a legidősebb anyák nevelik és a leghosszabb várható élettartammal rendelkezik.

A jövő generációja abban is nagymértékben különbözik a korábbiaktól, hogy ez egy digitális generáció, ők a "dotcom" gyerekek, beleszülettek a digitalizált világba, így minden digitális eszközt természetesnek vesznek, az emberek mindennapjainak nemcsak kiegészítéseként, hanem szerves részeként kezelik azokat. A mai fiatalok virtuális közösségekben élnek, a világhálón töltik szabadidejük nagy részét, és kapcsolataikat is az internetes közösségi oldalakon építik ki, félő azonban, hogy a virtuális térben nem tanulják meg a konfliktusokat megfelelően kezelni. A GfK Csoport kutatása szerint a magyar fiatalok egynegyede érzi úgy, hogy nem tud beilleszkedni a szűk környezetébe, és sokkal könnyebben talál barátokra a virtuális térben.

A Z generáció és a munka világa

Mire felnőnek, a digitális nemzedék alacsony létszámának köszönhetően a munkaerőpiac radikális átalakuláson megy át: a munkaerő kereslet jelentősen megnő, míg a kínálat nagymértékben csökken, ami a munkáltatók közötti verseny fokozódásához vezet majd, átalakítva a munkaerőpiac kínálati oldalát. Ráadásul míg jelenleg egy nyugdíjas korú emberre átlagosan 5 aktív korú jut, addig négy évtized múlva 2,4-re fog redukálódni ez a szám, ami erőteljesen megterheli a munkavállalókat és a gazdaságot.

A szakértők szerint a jövő a 'freetereknek' nevezett munkavállalóké. Ellentétben a 'salary man'-nel - aki engedi, hogy megmondják, mit és hogyan csináljon, pontról-pontra betartja a céges policy minden betűjét, és a vállalati kultúra szerves részeként tekint magára - a freeter típusú alkalmazott kevésbé kötődik a munkahelyéhez, vagy akár több helyen is dolgozik egyszerre, mintegy megvalósítva önmagát. Az ilyen mentalitású szakemberek nem ragadnak le egy vállalatnál, mivel nem aggódnak amiatt, hogy nincs biztos fizetésük és stabil pozíciójuk. Őket nehezebb integrálni a szervezetbe, mivel a saját álmaik és vágyaik után mennek inkább, mint hogy olyan helyen maradjanak, ahol szabadságukban akár egy kicsit is korlátozva érzik magukat. Valószínűleg az információs kor szülötteinek többsége is ezt a fajta önmegvalósító munkamorált fogja választani, hasonlóan az őket megelőző Y generációhoz.

Ezen kívül a Z generáció vagy az "új alkalmazkodók" a saját identitás kifejezésének generációja is lesz, amiből az következik, hogy egy-két évtizeden belül azok a vállalatok lesznek sikeresek, amelyek magukhoz tudják vonzani az egyének identitását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy sikerre törekvő vállalat esetében nem fordulhat elő, hogy a társaság által követett és a kívülállók számára közvetített értékek eltérjenek egymástól. A vállalatnak azt a képet kell magáról mutatnia, amilyen valójában. Azaz a vállalati arculatnak nagy szerepe lesz abban, hogy ezt az azonosulást a vállalat, mint identitás és az egyén, mint identitás között megvalósítsa.

A generációs különbségek legegyszerűbben a szülő gyerek kapcsolatban úgy lehetne magyarázni, hogy a gyerek megoldást akar, a szülők pedig kifogásokkal válaszolnak. A kettő között persze ott a tapasztalat, de a leglényegesebb a HIT, ami igen gyakran elveszik a felnőtté válásban.

A generációs problémák mindig megjelennek viselkedési gondok formájában is. A ma leggyakrabban emlegetett "nevelhetetlen" gyerek, a hiperaktív gyerek.

Miért is? Kérdezi a gyerek, mihelyt megtanul beszélni. Miért vegyem fel a sapkám, amikor süt a nap? Miért egyem meg a spenótot, amikor undorító az íze? Miért adjak puszit a Gyuri bácsinak, amikor büdös a szája és miért legyek kedves a Gizi mamához, amikor folyton gonoszkodik az anyuval?

A gyerekek egészen addig őszinték, amíg ki nem neveljük belőlük. Ha sokáig ellenállnak, akkor orvoshoz visszük őket és betegként kezeltetjük, miközben egyetlen beteg van jelen, az a felnőtt, aki nem képes szembenézni önmagával, képtelen a gyereket kezelni, mert saját magát sem tudja.

Így a gyerek orvoshoz kerül, hogy leszokjon arról, amiről mi magunk már régen leszoktunk, az őszinteségről. Azért neveljük ki belőlük, mert csúnyán szembesítenek azzal, amivel mi magunk képtelenek vagyunk megküzdeni, a saját képmutatásunkkal.

Én nagyon egyszerűen állok hozzá a témához, szerintem hiperaktív gyerek nincsen- mondom ezt úgy, hogy jó pár hiperaktívnak minősített gyereket tanítottam még általánosban. És mondom ezt azért, mert komolyan veszem a holisztikus szemléletet. Ha minden mindennel összefügg, akkor az adott társadalmi helyzetben ezeknek a gyerekeknek a megjelenése törvényszerű. Ha elfogadom legalább részben az evolúciót, vagyis azt a részét, amit Lamarck törekvésnek vagy belső erőfeszítésnek nevez, akkor a fejlődés szükségszerűen létrehozza azokat a viselkedési formákat, amelyek egy zsákutcából a fajt újra a fejlődés útjára tereli. Azért Lamarck, mert ő azt vizsgálja, hogy a fajok mitől változnak, míg Darwin a hogyan kérdésre keresi a választ. Lamarck az erőfeszítésből indul ki, mitől változnak? és visszakövetkeztet a szükségletre, nyíltan aktív közreműködést feltételezve, míg Darwin a túlélést hogyan változnak?(véletlen és mechanika) helyezi előtérbe.

Mi lehetne aktívabb közreműködés, mint a viselkedési mintákra adott válasz?

Mindig azt kapod a gyerektől, amiből neked kellene tanulnod. Mi is a nevelés? Értékközvetítés. Az NLP óta tudjuk, hogy ha nem azt a választ kapod, amit szeretnél, akkor addig változtass a mondókádon, amíg végül a várt eredmény érkezik meg. A szülőkre azonban nem jellemző ez a fajta változtatás.

De mi történik akkor, ha maga a szülő sem tudja, milyen értékeket kellene közvetítenie a gyerek felé? Milyen értékközvetítés folyik olyankor, amikor a szülő valódi értékrendje és a külső nyomás miatti cselekedetek magában a szülőben is összeegyeztethetetlenek?

Érdekes módon, amikor össztársadalmi szinten ez a probléma megjelent valamikor a nyolcvanas évek végén, megjelentek a hiperaktív gyerekek is.

 Minden olyan gyereket, akiben túlbuzgott a mozgási vágy, figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral kezeltek. Ma már tudjuk, hogy alig a töredékük volt az, aki valóban betegnek tekinthető.

A betegség oka pontosan nem ismert. Kialakulásában szerepe van az öröklődésnek is. Ezeket a genetikai hatásokat azonban módosíthatják a környezeti hatások. Más, - nem-genetikai eredetű esetben a betegség okai lehetnek: - az anya terhesség alatti alkoholfogyasztása, - az anya aktív vagy passzív dohányzása, - magas ólomszint az anya szervezetében, - a koraszülöttség, a gyermek születéskori alacsony testtömege, - és az agy prefrontális (homloki) részének sérülése a születéskor.

Az agy szerkezetének eltérései is állhatnak az ADHD tüneteinek hátterében. A fő agyi eltérések a bazális ganglionokban (törzsdúcokban) az agykéreg szinte minden területéről érkezik ide információ(főként a nucleus caudatus és a globus pallidus), a kérgestestben és prefrontális lebenyben találhatók. Fiúknál, - akiknek nincs ADHD-jük, - a jobb agyféltekében a nucleus caudatus és a globus pallidus térfogata 3%-kal nagyobb, mint a bal agyféltekében. Akiknek ADHD-jük van, azokban ez a méreteltérés hiányzik. Így náluk a jobb agyféltekében kisebbek ezek a magok, mint az egészséges fiúknál. Tudjuk, hogy a prefrontális lebeny felelős az olyan magas szintű kognitív folyamatokért (végrehajtó működések) mint a tervezés, válaszgátlás, a viselkedés monitorozása/vizsgálat, távlat-váltás, és a rugalmas alkalmazkodás. ADHD esetén ezek a működések nem kielégítőek, de az eltérések főként a válaszgátláskor lefagyások.

A bazális ganglionok fontos idegi bemenetei a prefrontális lebenynek. A két terület között bonyolult kapcsolatrendszer működik. A kérgestest közvetíti a két nagyagyfélteke közötti ismeretet. Bizonyos elképzelések szerint - mivel lányoknál a corpus callosumnak magasabb a működése a féltekék közötti erősebb kapcsolatban, - kisebb az esélye az ADHD kialakulásának. Mindenesetre azt sem zárhatjuk ki, sőt valószínűnek tűnik, hogy hormonális hatások is felelhetnek az ADHD nagyobb előfordulásáért a fiúk körében.

öt neuropszichológiai modellje:

Késleltetési averziós/undor modell - Az ADHD-és gyerekek nem tudnak várni. Ha választani lehet, hogy egy kis jutalmat azonnal megkaphatnak, vagy egy nagyobbat később, akkor az azonnalit választják. A jutalmazásért a dopamin pályák felelősek, a gátlásért pedig a prefrontális kéreg.

A vizsgálatok szerint ez egy teljesen általános viselkedés. A felnőttek 85 %-a a kisebb, de azonnali jutalmat választja. Ez a fajta viselkedés megtapasztalható azokban az esetekben is, amikor hiteleket vesznek fel, még akkor is, ha tudják, aránytalanul nagy összeget kell visszafizetniük. Ám a jutalom, azonnali, a vágyott lakás, kocsi, nyaralás. teszik ezt akkor is, ha alternatívaként egy biztonságos ám évekkel későbbi megoldást kínálsz nekik, amiben anyagilag ők nyernének, méghozzá milliókat. Minden azonnal kell. Társadalmi elvárásának gyerekkori megfelelője.

Viselkedés gátló'aktiváló modell -Az aktiváló rendszer arra ösztönöz, hogy feladathelyzeteket oldjon meg. Ahogyan ez a fajta viselkedés vitte előbbre a világot, amikor megalkották a repülőt, vagy minden figyelmeztetés ellenére is kipróbálták a repülő ruhás ugrásokat stb.

Gátló modell - az ADHD-t a gátló rendszer hibájának látja. Mindent ki akar próbálni. Nem érdeklik a következmények. Feltalálók, kísérleti fizika, stb. Felnőtt társadalomban pontosan ellentétei a rabszolgaként viselkedő szülőknek és az önmagukért kiállni képtelen társadalmaknak. Ezeknek a gyerekeknek a megjelenése törvényszerű egy olyan korban, ahol a valóban mélyreható és nagy változások szükségessége már elkerülhetetlen.

Végrehajtó funkció modell, melyben azoknak a folyamatoknak a hibáit vélik felfedezni, amelyek  a célvezérelt viselkedésszervezést szolgálják. De van-e mai társadalmunkban valódi célvezérelt viselkedés?

Ennek a modellnek a megfelelője a mai társadalomban az értelmetlenség. Értelmetlenül töltjük el az időnket olyan feladatokkal, amelyek egy igen szűk réteget szolgálnak, és kimondottan károsak a társadalmi fejlődésekre. A felesleges adminisztrációk a túlzó munkaidő, melyeket a gépekkel már régen ki lehet váltani, időt hagyva így az ember valódi céljának önmaga fejlesztésének és többi válásának.

Kognitív energia modell - szerint megismerő mechanizmusok/gépek, energetikai rendszer és a végrehajtó viselkedés ellenőrrendszere is felelős az ADHD-ért

Önmagában egyik modell sem írja le tökéletesen az ADHD-t.

Ugyanakkor a fenti elmélet kritikusai szerint kezdetben nincs semmi közös eltérés a hiperaktív gyerekek agyában; azok a gyógyszerek hatására jönnek csak létre.

Az igaz, hogy egyelőre nincs egyértelmű és megerősítő fizikai vagy kémiai rendellenességekre bizonyíték, amelyek az ADHD-t okozzák - amint azt sem tudjuk, miért lesz valaki pszichopata, skizofrén vagy mániás depressziós stb. Nem tudjuk, hogyan működik az agy, ezért válaszolni se tudunk arra, mi működik rosszul, amikor olyan rendellenességet észlelünk, amelynek oka az agyban keresendő.

Az agyban keresendő, vagy az csak lenyomata annak a folyamatnak, ami évtizedekkel ez előtt kezdődött el?

A felnőttek világába nehezen beilleszkedő gyerekek mindig jelzések. Felhívás arra, hogy mi felnőttek valamit nagyon rosszul csinálunk.

Amikor az anyu a szeretetről beszél, és azt magyarázza a tizenkét-három éves lányának, hogy legyen elnéző a kishúgával, aki lenyúlta a kedvenc pólóját a barbie babájának és takarót csinált belőle, amikor a gyerekek azt látják, hogy a szülők sem tisztelik egymás tulajdonát, sem a gyerekekét és gondolkodás nélkül vesznek el másoktól bármit, amire nekik szükségük van?

Ha nem tiszteled a párod tulajdonát, és lenyúlod a pólóját takarítani, vagy a kamasz lányoddal közös a ruhatáratok - mert az olyan menő!!! -, miért várod, hogy tisztelje a véleményed, vagy egyáltalán érdekelje, mit is papolsz neki? A tetteiddel nevelsz, nem a szavaiddal. A tetteid pedig azt mondják, hogy minden az enyém, ami a lakásban van, és nem érdekel, hogy kinek lenne rá éppen nagyobb szüksége, mint tulajdonára. Elveszem és kész. Ráadásul a média is ezt erősíti, amikor a reklámokban kijelenti, hogy ez neked jár! Nem kell megérdemelned, nem kell megdolgoznod érte, neked ez jár!

Egyre többet beszélünk a problémás gyerekekről, mert nem akarunk szembenézni azzal, hogy nem a gyerek, hanem mi szülők vagyunk problémásak. Sokkal egyszerűbb kivetíteni a problémát (projektálni )és gyógyszeres kezeléssel elnyomni, mintsem a saját hibáinkból tanulva megváltozni.

Persze a gyerek maga is önálló személyiség, így előfordulnak azok az érdekes esetek, amikor egy igen fegyelmezett és rendes szülőnek van rettenetes gyereke.

A feldolgozást a munkafüzet segíti.

Hogy miként alakul ki az ego, arról itt olvashatsz.