13.Kapcsolatguru 

Vigyázz arra, ami fontos!

Egy gazdag ember megkérdezte a mollát:

- Tudsz segíteni békét teremteni az elmémben?

- Segíteni? Megadhatom, amit kérsz. - felelte a molla.

"Hm. Végső kétségbeesésemben jöttem el. - gondolkodott el a gazdag ember. - Annyi bölcs tanácsot hallgattam már meg, megtettem mindent, amit mondtak, de semmi nem segített. És akkor ez az ember azt mondja nekem, hogy megadja azt, amire a sok bölcs képtelen volt!"

Aztán csak ennyit mondott:

- Hallgatlak.

A molla leszállította a lováról, és megkérdezte tőle:

- Mi van abban a zacskóban, amit a kezedben tartasz?

- Gyémántok. Ha békét adsz nekem, megkapod tőlem a zsákot.

A molla kikapta a kezéből a zacskót és elszaladt vele. A gazdag ember először annyira megdöbbent, hogy mozdulni sem tudodtt, aztán futni kezdett a molla után.

A molla jól ismerte a várost, így mindúntalan eltűnt a szeme elől, ráadásul a gazdag ember nem is volt a futáshoz hozzá szokva, így hamarosan kifulladt és sírva panaszkodni kezdett:

- Teljesen rászedtek! Az a férfi mindenemet elvette!

Lassanként egész tömeg gyűlt köréje, és mindenki rajta nevetett.

- Mind bolondok vagytok?! Nem értitek, hogy kiraboltak?

Az emberek azonban egy cseppet sem sajnálták, aztán az egyik végül megszólalt:

- A molla nem tolvaj, hanem nagyon is bölcs ember. Két saroknyira innen megtalálod békésen ülve.

A gazdag ember elsietett a mondott irányba és valóban alig pár száz méterrel arrébb a molla békésen üldögélt egy fa alatt. A gazdag odarohant hozzá, de mielőtt megszólalhatott volna, a molla a kezébe nyomta a féltett zacskót.

A gazdag ember a szívére szorította a zacskót.

- Milyen érzés? Érzed milyen béke van az elmédben?

A gazdag ember bólintott.

- Valóban nagy békességet érzek. Furcsa egy ember vagy.

- Ez nem furcsaság, ez egyszerű matematika. Minden, amid van, természetessé válik számodra. Ha azonban felmerül a lehetőség, hogy elveszíted, azonnal tudatosul benned, mi is az, amit veszíthetsz. Ez ugyanaz a zacskó, amit nyugtalan elmével cipeltél. Most ugyanazt a szívedre szorítod, és mindenki látja, milyen béke van benned. Most menj haza és ne zaklasd az embereket!

Hányszor is fordult elő veled, hogy akkor kezdtél sajnálni egy kapcsolatot, amikor szakításra került a sor? Mennyit sírtál elveszett szerelmek miatt? Mennyi válási cirkusz is van egyszerűen azért, mert az elhagyott fél akkor döbben rá, mit is veszít, amikor a másik már megelégeli a folyamatos semmibevevést?

Annyira természetessé válik a másik jelenléte sok esetben egy kapcsolatban, hogy már nem is becsüljük egészen addig, amíg ki nem lép az életünkből. Aztán következik a sírás, a vádaskodás, a kétségbeesés és a bosszú végeláthatatlan sora.

Egyszer egy középkorú nő ült le velem szemben a vonaton. Csillebércre mentem órát tartani az egyetemre, és a kocsim a szerelőnél volt éppen. Nem is bántam, mert elmaradtam pár adminisztrációs dologgal, így a Déli - pályaudvarig kényelmesen befejezhettem a munkát. A hölgy azonban szemmel láthatóan ismert valahonnan, és rögtön a közepén kezdte:

- Mondd, hogyan lehet valakit szeretni, amikor utálod?

Felnéztem a papírkupacból, és rájöttem, hogy egy fehérvári előadássorozatom állandó vendége ült le velem szemben. A szemében olyan fájdalom volt, amit előtte nem láttam. Nyilvánvaló volt, hogy most nem egy könnyed beszélgetés következik és nem is lehet pár könnyed általánossággal elintézni.

- Nézd, nem hiszem, hogy ez a vonat alkalmas lenne egy ilyen beszélgetésre. Mit szólnál hozzá, ha hétfőn délután beszélnénk meg?

Persze nőből vagyok és a furcsa fájdalom a másik szemében egész nap nem hagyott nyugodni.

Hazafelé a vonaton aztán elgondolkodtam a saját válásommal és az azt megelőző egy-két évben tapasztaltakkal kapcsolatos megéléseimen.

Azt mondják, hogy a házasság első pár éve az összecsiszolódásról szól. A mi házasságunkban a katonaság ezt a csiszolódást erősen megnehezítette, ráadásul rögtön terhes is maradtam és a tomboló hormonjaim sem segítettek a kapcsolatunk felépítésében. Méretes hassal ugyanis nem álltam le veszekedni olyan dolgokért, amik aztán méretes ékekké növekedtek a későbbiekben. Nem volt időnk tisztázni a határokat, és mint a legtöbb kezdő feleség és anya, túl sok kompromisszumot kötöttem. Itt volt az ideje, hogy azon is gondolkodjam, hogy ezek a kompromisszumok a szeretet melletti döntésből, vagy az elhagyás veszélye miatt köttettek meg bennem. 

Minden kezdődő házasságban hiszed, reméled, vallod, hogy ő az igazi, a nagy Ő. Ha ebben a kezdésben már nem csak kettőtök kapcsolata a tét, akkor vagy időd, vagy merszed nem lesz arra, hogy a fenti mondat igazságtartalmát felfedd. Ha pedig magad sem tudod, hol is tartotok, akkor hamar felmerül benned a kétely:

Létezik az igazi? 

téveszme, mint a kapcsolatainkban.

Az igazira vágyunk, összekötjük vele az életünk, aztán eltűnik a köd és a hercegből ismét béka lesz, a királylányból meg plázacica, vagy mosónő...Ő változott meg, vagy az én hibám? Ha bárki van melletted, és te az igaziként bánsz vele, igazi válik belőle. Ha azonban elfelejted, mi a te dolgod egy kapcsolatban, akkor a legigazibb igazi is békává válik. És ez nem csak a kapcsolatainkra, de a munkánkra és az egész életünkre is igaz.

Hogyan állsz helyt egy adott szituációban?

Mennyire reálisak az elvárásaid a pároddal kapcsolatban? A reális és pozitív elvárások az időtálló kapcsolatok alapkövei.

Hogy mik azok a napi apróságok, amik tartóssá és boldoggá képesek tenni egy kapcsolatot?

- Naponta megújuló ERŐFESZÍTÉSEK arra, hogy a másik boldog legyen és ennek érdekében a MEGBOCSÁJTÁS képességének gyakorlása. Gondold csak el, hogy ha a kutyád szétrágja a papucsod, megbocsájtasz neki és másnap ugyanúgy az öledben ül. Ám ha a párod megbánt, hetekig, hónapokig dörgölöd az orra alá.

- Folyamatosan harcolunk egymással a magunk igazáért, de vajon feltettük egyszer is a kérdést, hogy mi lenne a HELYES?

- Ismerjük be, ha tévedtünk, és tudjunk bocsánatot kérni. Ha annyi ezresem volna, ahányszor hallottam/mondtam/gondoltam, hogy én ezt a békát már nem nyelem le!

- Annyira együttérzőnek hisszük magunkat, de hol van ez az együttérzés, amikor a párunk helyzetébe kellene beleélni magunkat és megölelni őt?

Kimondott és kimondatlan elvárásokkal indul minden kapcsolat:

- Szeressen, legyen gyengéd és figyelmes, elfogadó, megértő, igazi segítőtárs, aki támaszt és biztonságot nyújt, hűséges, szerezzen örömet, és persze legyen pénze, egzisztenciája is.

Ha mi magunk is megtesszük mindazt, ami egy házasságot összetart, akkor pár év alatt ráébredünk, hogy mindaz a mára sokat kárhoztatott kölcsönös függés, gyengédség, törődés, figyelem, dédelgetés és becézés, örömszerzés teszi "óriási sikerré" a házasságunkat, ami apróságoknak tűnik.

Ilyen apróság pl., hogy milyen tempóban sétálunk együtt. Nem is hiszitek milyen nehéz eltalálni egy közös tempót...

A család igen régi fogalom, de csak kevesen tudják, hogy a családok felbomlása és elerőtlenedése minden időben az egész rendszer bukásához vezetett. Eltűnt civilizációk, letűnt korok mutatják a kapcsolataink elerőtlenedését és hibáit.

Az erkölcsi alapok nélküli társadalom az eddigi tapasztalatok alapján igen hamar kerül múlt időbe, amire a jelen történései is rávilágítanak.

Tisztelet, szeretet, hűség és a kicsapongások helyett a szexuális energia kreatív felhasználasa az, ami az annyira vágyott biztonságot megteremti.

Ma igen sok kritika éri a nőket, hogy nem elég nőiesek, hogy karrieristák. De had kérdezzem meg, hogy miért is lettünk ilyenek? Hol vannak azok a férfiak, akik nem csak anyagi, de erkölcsi értelemben is vezetőként éltek egy házasságban sok száz éven át? A mai kapcsolatokban a férfi szerep is a nőkre hárul, mert csak igen kevés esetben látni olyan párokat, ahol a férfi valódi vezetőként képes helytállni. Valakinek azonban vezetni kell. Ezért a legtöbb nő két szerepben is kénytelen helytállni. Régen a lelki vezetés a férj feladata volt. Mára sem lelkileg sem fizikailag nem vezet a legtöbbjük- az autót kivéve.

Azonban nem söfőrökre van szükség egy kapcsolatban.

A férj dolga a vezetés lenne, ami bizalmi "állás". A vezetés határozottságot, bátorságot, bizonyos fokú keménységet, helyes ítélőképességet és méltányosságot feltételez, amelyhez bőven kell párosulnia gyengédségnek, jóságnak, figyelmességnek, nagylelkűségnek, és alázatnak. Az alázat nélküli vezetés a pszichopatákra jelemző, akik semmi esetre sem képesek beismerni a tévedéseiket, bocsánatot kérni érte és tanulni a hibából. A valódi vezető a tapasztaltak fényében, korrigált módon képes ugyanazzal a lendülettel menni tovább. A vezetés gyengédség és figyelmesség nélkül inkább diktatúra, ami megalapozza a széthúzást, az elégedetlenséget, a neheztelést és végül lázadáshoz vezet. Az a férj, aki képes valódi vezetője lenni családjának, igazi családfővé válik, akinek személyiségének középpontjában az önzetlenség áll.

" Aki nem szolgált, nem is tud parancsolni." John Flovio 

A munkafüzet most is segítségedre lesz.

Szereted a kihívásokat? Itt egy kapcsolati tesztet találsz kiegészítésként.